Végső döntés

2013.10.28 15:23

Címkék:

| | |

Ezeket a sorokat, egy Németországi hotelban volt szerencsém lejegyezni.

 
/- Mégis, hogy kerültem ide ?
- Jó kérdés, amire lehetetlen ilyen rövid, és megfelelő választ adnom./
 
A történet körülbelül 3 hete kezdődött.  Épp, egy regény cselekményén dolgoztam, mikor apám, hevesen nyitott be a szobám ajtaján. Szó-szót követett, és hirtelen kicsúszott egy mondat a számon, amit akkor még nem gondoltam át teljesen. Ez a kijelentés így hangzott " Haggyj már békén, úgyse kellesz sokáig elviselned." Tudta mi fog következni, ahogyan én is, bár azt még nem tudtam miként fog megvalósulni. Egydolog volt biztos, elkell hagynom a szülőházamat. Ennek előzménye az, hogy apám számonkért, mivan velem, miért nincsen még saját házam. Azzal akart rám hatni, hogy ő már 21 évesen építette a saját házát. Erre nem mondtam semmit, mert felesleges lett volna járatni a számat, egy olyan embernek, aki azt hiszi, most ugyanolyan az élet mint 30 éve. És ő pedig egy ilyen személy. Nem sok 21 éves van a mai világba, aki megteheti, hogy saját házát elkezdje építeni. Most kicsit több pénz kell hozzá, mint akkoriban. És ha nem csak a pénzt nézzük, apámnak ott volt az ő nagyapja, akitől megkapta a portát, illetve az építőanyagot. Ezek közreműködésével, nem volt nehéz nekikezdeni-e a lakás építésbe. Amiből ő felépítette a házunkat, én ma még egy üres telket sem tudnék venni. 
 
Talán ennyi nem lett volna elég, hogy megalapozzam a költözés gondolatát magamban, ezen felül még rátetőzött a tudat miszerint, söröscsaj sosem lesz az enyém. Aszthiszem, mikor ez kiderült, érzelmileg kompromittálódtam. Tehát meghoztam a döntést, nem csak a családifészket hagyom el, hanem rögtön az országot is. Így lesz a legjobb. Pont idejébn döntöttem, mert így még pont nem egyedül kell kiutaznom. Igen Tyga és Zoli, is most költözik, méghozzá az Egyesült Királyságba. Nem kelett több, felkerestem kint élő nővéremet, kivel lassan már 2 éve nem tartottam a kapcsolatot.

/- Hogy miért nem, arra most nem térek ki, idővel azt is kiadom magamból, de ez még korai./

Az uticél már adott volt, csak az időpont nem. Ugyanis gondok voltak a személyi igazolványommal, ugyanis az még februárban lejárt. Mikor elintéztem azt is, nem volt más hátra mint lefoglalni a repülőjegyet. Amit meg is tettünk, méghozzá a hónap végére. Erről csak nővérem, illetve nagymamám tudott, aki persze rögtön el is mondta édesapámnak, aki egy szót sem szólt, mintha nem is tudna róla.
 
Egyik nap a délutáni sziesztámat töltöttem, mikor apám ismét a szobámba jött. Azt hittem ismét egy szent beszédet kell meghallgatnom, de nem. Csak a telefont nyújtotta, és annyit mondott, engem keresnek. Még félálomba bár, de elvettem tőle a telefont. Egykori kollégája volt. Nem értettem miért keres ő engem, de amint elmesélte miért hívott hirtelen megörültem. Kiderült, Németországba egy robot technologiákat bemutató cégnél kapott egy megbízást, strukturált hálózat bővítésére. Engem azon egyszerű oknál fogva keresett meg, hogy munkát kínáljon.

/- Egy hét Regensburgba ? - Rögtön igent mondtam./

Úgy fogtam fel a dolgot, "legalább nem vagyok otthon, pénzt is keresek, illetve munka közben ritkábban kalandoznak el a gondolataim söröscsaj felé". Abban majdnem száz százalékosan biztos vagyok, hogy ezt a lehetőséget apámnak köszönhetem. Ezt ő úgyse fogja bevallani, de én tudom. Elvégre Jani miért pont engem hívott volna, és pont kiköltözésem elött két héttel.

/- Ennyi véletlen nincsen. - Gondoltam magamban./
 
Vasárnap éjfélkor indultunk, és hétfő reggel 9 órára érkeztünk meg. Körbevezettek a gyár területén, és nagyjából elmagyarázták, mégis mik az elképzeléseik. Az egészből szinte semmit nem értettünk, ugyanis a gyárvezető német volt, és aki próbált tolmácsolni, csak egy civil volt, aki semmit nem értett hozzá. Ezért az optikai és az utp kábel között sem tudott kölünbséget tenni. Többé kevésbé megértettük a feladatunkat. Neki is  láttunk az első munkanapnak. Rögtön az első nap, egy laza 12 órás műszakot húztunk le. A szállodába érve, alig vártam hogy, lefekhessek aludni. Másnap "hajnal"  hét órakkor volt a reggeli, a vacsora este 7 és fél 8 felé ahogy azután minden egyes nap. A vacsorák étteremben zajlottak, ami úgymond elég vicces volt, mivel négyünk közül, egyikünk sem beszélt németül, étlap meg csak egy nyelven volt írva. Ezért minden egyes este az ételválasztás, úgymond totó alapján történt. Volt mikor jó, de volt, hogy elég rossz választások születtek. Kicsit nehézkess volt számomra a korai kelés, főleg, hogy ott sokkal később kell fel a nap. Szeretem ugyanis, ha napfény indítja el a napomat. Valahogy sokkal jobb kedvel kelek ki, még az ágyból is. Egész héten 11-12 órás munkarendben dolgoztunk, tehát nem sok energiánk volt a várost felfedezni. De én nem tudtam 8 órakkor, lefeküdni és aludni, bármennyire is fáradt voltam. Kedden ki is mentem első városnéző sétámra. Egy laza 20 perces városnézésnek indult, amiből lett majdnem három óra. Nagyonszép város, ahogy jártam ott az utcákat, ámulattal csodáltam a remek épitkezési megoldásokat, ami Magyarországra talán sosem fog eljutni.
Az viszont zavaró volt, hogy nem tudok németül ezért, egy feliratot, táblát, vagy figyelmeztető szöveget sem tudtam elolvasni.
Az alvással is gondok voltak. Hiába fáradtam el, mint fizikailag, mint szellemileg, egy éjszakát se tudtam egyhuzamban átaludni. Elég sok rémálom gyötört ott. Jelentését egyiknek sem sikerült megfejtenem. Talán a nemsokára bekövetkező hatalmas változás az okozója, vagy még mindig az érzelmi mélypontom a kiváltó ok. Nem tudom. De van egy olyan érzésem, hogy erre hamarosan megtalálom a választ.
 
Ma csütörtök van, és holnap az utolsó munkanapunk. Ami azt jelenti, hogy délután indulunk haza. Otthon már várják az érkezésemet, legfőképp jókedv, és Peti. Megbeszéltük, hogyha hazaérek, megyünk bulizni egy utolsót, hiszen onnantól kezdve már csak 4 napot töltök otthon, utána indulok felfedezni az Egyesült Királyság Walesi tartományát.
Vissza