Vasárnap, hajnali fél kettő...

/Mészi egy lány. Ő a legrégebbi, és legjobb ellenkező nemű barátom. De nem mindig volt ez így. Szegénynek sokáig kellett eltűrnie akkormég tökéletesnek hitt próbálkozásaimat. Most visszagondolva, inkább mondanám őket gyerekes kísérleteknek. Mit érdemes még róla tudni? Nézzük hát. Ő egy nagyon aranyos, humoros, és álltalában kedves lány. Igaz ez utóbbi tulajdonságát, csak a számára fontos embereknek mutatja meg. Nem nagy dolgok ezek, de mégis annyira egyedi természetű, hogy emiatt csak úgy olvadoznak tőle a férfiak. Már ez is elég ahhoz, hogy sokkan szeressék, de emellé párosul még a nem mindennapi külső. Barna, hosszú haj, hatalmas barna boci szemek, és lélegzet elállítóan aranyos mosoly, amit gyakran felfedezhetünk arcán. Rajongásom azthiszem úgy, 6 éve kezdődhetett iránta, mondjuk voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkba, volt, hogy hónapokig nem beszéltünk egymással. Remélem nem kerül többet erre sor. Mára már megtanultam úgy kezelni őt, mint tényleges barátot. Lehet hogy sosem fognak végleg elmúlni az érzéseim iránta, de lényegesen gyengültek, mikor tavaly nyáron megismertem Söröscsajt. Lényeg, hogy nagyon sokat köszönhetek neki, sokat segített a lelki fejlődésemben, és azt kijelenthetem, ha nem lett volna, én ma nem ez az ember lennék./

Nagynehezen, sikerült rávennem magam, arra, hogy kikeljek az ágyból. Na meg persze apa szigora is hozzájárult a folyamathoz. Megmosakodtam, felvettem az iskola táskámat és elköszöntem az otthoniaktól azzal, - elmentem suliba. Persze nem az iskola felé vettem az irányt, hanem édesanyámhoz. Szerencsére nem voltak otthon, így nem kellett magyarázkodnom, - miért nem a suli padban ülök. Buszra szállás előtt még egy gyors reggeli vásárlás is belefért. Megérkezve Mészihez, ő már kint ült édesapjával az udvaron. Még szinte nem is köszöntünk, de már hozzámvágtak egy üveg sört. Egy kicsit beszélgettünk míg elfogyasztottam azt. Egy kis játék a kutyával, majd fapakolással folytattuk. Munka befejezte után, visszavonultunk a szobájába. Én elmondtam neki, napló írásba kezdtem, de részleteket nem mondtam. Tudtam, kíváncsisága nem fogja engedni, hogy úgy menjek el onnan, nem tud pontosan mindent. Ezért megmutattam neki, hol találhatja meg írásaimat. Elmesélte hogy a mostani párja egy bizonyos Donó nevezetü srác, nagyon féltékeny rám.

/Mészi kapcsolataiban, mindig én vagyok a nem kívánatos jó barát. A fiúi egytől egyig, legyőzhetetlen féltékenykedésbe kezdenek ha rólam van szó. Ami elött, mi értetlenül állunk. Mert úgy oké, ha okot adunk rá, de köztünk még csak csók sem csattant soha. Tehát teljesen feleslegesen féltékenykednek ezek a fiúk. Persze, nem bánnám, ha egyszer indokoltan lennének féltékenyek rám. Ugyanis a testi vonzalmam semmit sem változott az elmúlt 6 év alatt. Teste tökéletes,ha ezzel ő nincs is tisztában. Alacsony, nem anorexiás, és nem kövér testalkat, pont az aranyközép egy kis pocakkal, és nagy keblekkel. Istenemre mondom, látnotok kéne egyszer, és teljes mértékben megértenétek engem./

Őszintén szólva, kicsit jól esett Donó féltékenysége, mivel ez azt bizonyítja, Mészinek vagyok olyan fontos, hogy mikor vele van akkor is rólam beszéljenek. Arra lettem egyszercsak figyelmes, délután fél öt van. Indulnom kellett, mivel már majdnem vége a napnak, de a töbiekkel még nem is egyeztettünk. Hazafelé bementem még Rámszesz-hez felköszönteni, illetve megkérdezni, mégis mit akar csinálni születésnapja estéjén. - Semmit. - válaszolta ő. Nagyon lehangolóan hatott rám ez a kijelentés. Nem tehettem semmit, annak érdekében, hogy meggondolja magát, ígyhát elköszöntem és eljöttem. Gyalog indultam útnak. Nagyon megéheztem az út folyamán, ezért édesanyámhoz mentem, ahol ő és kistesóm lelkesen mutogatták, milyen ketrecet vásároltak bogyesz-nek, az úk kiskedvencnek. Mire meg vacsoráztam sötét volt már, és majdnem hét óra. Végre haza indultam, de útközbe találkosztam Mister T-vel. Láttam, hogy áll ki a kocsival, így bepattantam mellé. Utólag kiderült nem kellett volna, de muszáj volt beszélnem vele, mert este vele mentem bulizni. Mint kiderült, Rámszeszt és Eronnt viszi szendvicsért. - Miért is ne mennék velük. - gondoltam magamba. Tehát a többiek bevásároltak, és indulás elött még egy kis nasit rendeztünk. És itt jön a probláma. A magyar utaknak és a rossz látási viszonyoknak köszönhetően, defektet kapott az egyik abroncs. Életem leghosszabb, és legszörnyűbb kerékcseréjén vagyok túl. Hideg is volt, és az eső is esett. Tehát pont az az idő, amikor az ember otthon ül a meleg szobába, és örül annak, nem kint kell lennie. Sár volt, illetve hála az optikai tuninngnak, az emelőt se lehetett, az autó alá rakni normálisan. De megoldottuk. Haza is értem fél kilencre, a buszom amivel mentem volna a városba bulizni meg negyed óra múlva indult volna. Esélyem sem volt elérni, így nem tudtam mit csinálni. Meg kelett várnom míg Mister T felkell éjfélkörül, és vele bemenni. Míg várakoztam, a kedvenc sorozatomat néztem, és pálinkát szürcsölgettem. Egyszercsak jön a telefon, indulhatunk. Útközbe tudomásomra jutott az infó, ott lesz az egyik unokatestvérem. Őt hívjuk jókedvnek. Nagyon nem örültem a hírnek. Nem vagyunk jó viszonyba.

/Egyszer mikor nem fogok tudni miről írni, elmesélem a történetet, meg azt is miért lett pont jókedv. De már lassan hajnali három óra és ideje lenne aludni./

A szórakozóhelyre beérve, már nem igazán voltam józan állapotban, és az sem tett jót, hogy míg bent voltam nem volt olyan helyzet, hogy ne lett volna valamilyen alkohol a kezembe. Ennek köszönhetően, csak képek vannak az estéről. Azt tudom, a szokásosnál több ismerőst véltem felfedezni aznap, volt akivel kisebb-rövidebb beszélgetésekbe is bonyolódtam, de tartalmukra nem emlékszek. Ahogy arra sem, miért nem kocsival jöttem haza ?? Mármint emlékszek, Mister T oda jött hozzám talán kétszer is, hogy megyünk, de én végül érthetetlen okokból kifolyólag nem akartam hazajönni, és ott maradtam. Az egyetlen dolog, amire tiszán, emlékszek, az az mikor már majdnem a buli végén ültem egy leányzóval, és az ő öccsével. Szegény fiú még csak olyan 15 éves lehet, de végig kellett nézni, ahogyan a nővére egy másik srác nadrágjába nyúlkált. Én voltam az a "másik srác". És ha józan állapotban lettem volna, nem kelett volna ezt végignéznie, mert akkor minimum arréb ülök vele. Ezután megint minden ködös. Következő emlék, hogy Martinával, egyik haverom exével sétálok hazafele. Hazaérve, még mindig bódult állapotban voltam, hiszen megdeledkezdtem arról az aprócska dologról, hogy a riasztót kikéne kapcsolni. Az egész család felkelt a jöttömre. Hangos sziréna törte meg az addig még csendes utca, némaságát. Nem tudom mennyi lehetett az idő, mire lefeküdhettem, de az viszont biztos, amint párnára ért a fejem, már aludtam is.

Holnap ismét jövök, és ebben azért vagyok ennyire biztos, mert már van is egy olvasóm, aki motiválni fog a napló folytatására.