Eltelt már jó pár nap, utolsó jelentkezésem óta, már az iskola is megkezdődött, bár nekem pont nem...

/Sokat morfondíroztam a jövőmön, mi lenne jó, hogy lenne jó. Nyár elején ugyanis, apám cégénél kaptam munkát. Eleinte nyári munkának indult, de ha már az ember beleszagol a felnőtt létbe, megérzi a pénz szagát, nehezen veszi rá magát arra, hogy visszamenjen az iskolába, a pénztelenségbe, és a suli padba töltse hétköznapjait. Igen ez történt velem is.
- Fejezzem be az iskolát, az iskola az első ! - Hajtogatja apám, nap mint nap. Olyannyira hajthatatlan ez ügyben, hogy hétköznap, még dolgozni is csak nagyritkán enged. Pedig én szívesen mennék mindennap, ezáltal neki is kevesebbet kéne güriznie. De ezt vele nehéz megértetnem./

Elrohant ez a nyár. Talán az idei ért végett a leggyorsabban számomra. Annyi minden történt, annyi mindenkivel ismerkedtem meg, hogy lehetetlen lenne, mindent pontosan leírni. Egyetlen dolgot felejtenék el, abból mi nyáron történt, és az nem más mint az, hogy mindennemű igyekezetem ellenére, mégis sikerült megszakítanom a kapcsolatot Söröscsajjal, és az ő bátyjával.  Igaz Pörgő, egyszer kétszer felhívott, akkor is csak azért, mert szüksége volt valamire. De ez lényegtelen, ha már így alakult próbálok minél kevesebbszer rájuk gondolni.

Van még egy dolog amire nem szívesen emlékszek vissza. Gondolhattok bármit rólam ezek után, hogy szemét vagyok, vagy aljas. Pedig engem csak a kíváncsiság hajtott mikor ez történt. Reményeim szerint emlékeztek még Fédrára. Ha nem akkor /itt olvashattok/ róla. A történet úgy kezdődik, hogy egyik pénteki nap, elhatároztuk, elmegyünk bulizni kicsit négyen. Peti, Máté, Fédra, és végül én. A bonyodalom, akkor kezdődött, mikor már az alkohol kezdett oldódni a szervezetben. Ugyanis, a két fiú szó szerint azon kezdett el marakodni, hogy mégis kinél aludjon végül Fédra. Én ebbe belese akartam szólni, mert hát ugye egy csaj és három pasi. Nem valami jó felállás. Hát rájuk hagytam inkább, hátha összevesznek, vagy megunják az egészet. De nem így lett. Mivel nem voltam ott velük, mikor beszéltek, ezért nem tudom miként jutottak arra a megállapodásra, hogy  Petinél fog elhelyezkedni Fédra. Hirtelen kicsit megijedtem. - De hisz, nálam kell, hogy aludjon. - Csak én vihetem haza. - Ezek, és ezekhez hasonló gondolatok játszottak le bennem akkor. Aztán hirtelen jött a felismerés meleg érzete. Mielőtt arra gondolnátok, sokat ittam és nem tudtam visszatartani a wc-ig, közlöm nem erről van szó. Ami okozta ezt az érzést nem más, mint annak a ténynek a felismerése, hogy Fédra (akkor még csak) vonzódik hozzám. -  Bár később belém is szeretett, amit nem kellett volna. Nem nagyon érdekelt engem az elején, hogy Petiék azon veszekednek kinél aludjon, - Én túl természetesnek vettem-e kérdést, és elkönyveltem, hogy úgyis nálam alszik. Csak aztán mikor közölték végül hol alszik, akkor jött hirtelen ez a sanyargató érzés. - Én ezt nem így terveztem. Tudtam, ha nálam ez ilyen reakciót vált ki, akkor nála, egy hasonló dolog, hatványozottan tűnne fel. A feladat tehát adott volt. Körülbelül másfél óra állt rendelkezésemre, hogy Fédra úgy gondolja, nálam kell aludnia. Így utólag nem is volt annyira nehéz ezt összehozni. Szerencsémre, ott volt Fanni. Régebben sokat fűztem őt, de végül semmi nem lett belőle, most viszont nagyon is kapóra jött, hogy ott futottam vele össze. Oda hívtam a mi asztalunkhoz, és leült mellém. Fédrának a szemébe már láttam, nem nagyon tetszik neki ez az egész. Úgy csináltam, mint aki nem vette észre. Az asztalnál öten ültünk, és két külön kommunikációs csatorna folyt közöttünk. Én beszélgettem Fannival, a többiek meg úgy hárman. Direkt zártam ki őket a beszélgetésből. Ezen Fédra csak még jobban felidegesítette magát. Tudtam hamarosan robbanni fog, már csak egy kicsit kell húzni a fejét. Kihívtam Fannit beszélgetni, ahol nem láthatnak. Pár perc múlva visszamentem egyedül az asztalunkhoz, és közöltem a többiekkel, hogy én se egyedül megyek haza, majd tovább mentem a pulthoz, és kikértem az italomat. Mikor megfordultam, Fédra ott állt előttem, és még szinte felse fogtam, hogy ott áll, már le is smárolt. - ezaz! - Kiáltottam fel magamban. Összehoztam végül. Úgy "fűztem" be egy csajt, hogy szinte nem is kellett vele beszélgetnem. Vagyis mondhatjuk, ő szerzett meg magának. Igaz az elejétől ezt terveztem, de neki fogalma sem volt erről. Elvakította a féltékenység, s félt attól a ténytől, ami nem is volt, csupán kitaláltam.

/Azt hiszem ezt nevezik emberek manipulálásának. Nem vagyok erre büszke, de mint írtam, engem csak a kíváncsiság hajtott, hogy vajon én is képes lennék-e ilyesmire. Úgy látszik minden további probléma nélkül. Azóta sajnos nem egyszer a helyes út irányába kellett terelnem Fédrát, mert figyelmeztetéseim ellenére, ő mégis belém szeretett. Ez okból kifolyólag, pillanatnyilag nem vagyunk beszélő viszonyban. Hagyom hadd dolgozza fel, és talán egy-két hét múlva megemészti a történteket. /

Történt még furcsaság a nyáron. Jókedv unokatestvérem is felkeresett nem oly rég. Amit viszont nem bánok, mert jobb ha nem vagyunk haragba, ugyanis pont a szomszédba lakik, és rossz érzés volt úgy elsétálni az utcába, hogy elmentünk egymás mellett köszönés nélkül. Róla egyébként /itt olvashatsz/ többet.
Az egész kibékülősdit, nagyrészt Tominak /Mister T/ köszönhetjük. Egy péntek délutáni napon, augusztus közepe felé, felhívott, és olyan dolgot kérdezett amire akkor még nem voltam felkészülve.
Azzal keresett fel, mi lenne ha elmennék vele, meg Jókedvvel este szórakozni valahova. Eleinte húztam a számat, és annyit válaszoltam,  - Majd később megbeszéljük, még dolgom van. Persze nem volt semmi halaszthatatlan elintézni valóm, csupán Mátéval voltunk lent az egyik tón, és ittunk. Mire Tomiék ismét kerestek, már volt bennem annyi alkohol, hogy igent mondjak felkérésükre.  Motorral voltunk, azzal is indultunk haza. Sajnos arra nem gondolt Máté, hogy lehozott az oké, de visszafelé is neki kell vezetnie, s olyan ittas állapotban nem volt egyszerű feladat számára. Nem is jutottunk nagyon messzire, a harmadik vagy negyedik kanyarban elfelejtett lassítani és kanyarodni, ezért egyenesen szálltunk be az egyik árokba. Szerencsére komolyabb sérülés egyikünkkel sem történt, igaz a mai napig látható az a sérülés amit akkor kaptam. Szóval hazaértünk, találkozok Tomival és Jókedvvel. Már indulásra készen álltak, és a kocsiba vártak engem. Útközben sokat beszélgettünk Jókedvvel. Már majd egy éve, hogy egy szót se váltottunk. Igaz én megfogadtam, csak akkor állok ismét szóba vele, ha bocsánatot kér. Ám ez elmaradt, azonban ha bocsánatot nem is kért, azt azonban elmondta, ő volt a hibás azért ami történt. Az igazságot azonban most sem árulta el, csupán kaptam ismét egy lehetetlen történetet tőle. Nem baj, megteszi ez is, - gondoltam magamban akkor. Ez már viszont előre lépés, az ő részéről. Azóta nap mint nap összejárunk egy-két szendvicset elmajszolni. Igaz közel sem olyan családias/baráti hangulatban mint régen, de majd eljön annak is az ideje.