A Sors keze...
/Mindenki maga irányítja a saját sorsát...
Ez az átlag emberi felfogás, amivel nincs is semmi baj. Én is eszerint éltem, míg nem történt meg velem az ami már szinte lehetetlennek tűnik, és mégis olyan pozitív változást hozott, hogy én még akarattal se tudtam volna ezt előidézni./
Hogy ti is megértsétek egy kis háttértörténet szükséges hozzá.
Elég rég jelentkeztem, már 2 hónap is eltelt. Azóta elég sok minden történt velem, és egy fejezetben biztos h nem fogok a végére érni.
Hol is kezdjem, a központban most a Söröscsaj lesz. /Bővebben róla ebben a fejezetben olvashattok: 2013.04.05./
Június első két hete, maga volt a tökély számomra. Szikrázó napsütés, 30 fokos meleg, és ezt mind a tó partján élvezhettem, egy nagyon jó társasággal. Két embert neveznék meg, de gondolom sejtitek ki lesz az egyik. Söröscsaj, és a bátyja Pörgő. azt a jó pár napot szerencsére velük tölthettem, igaz nem mindig tudtam megoldani a hol alvás dolgot, és volt hogy haza kellett jönnöm, majd másnap vissza de nekem ígyis megérte. Hát végülis, vele lehettem. De sajnos csak mint egy egyszerű haver, és nem úgy ahogy akartam, de én viszont láttam a szándékot a szemében, hogy ő sem csak barátot lát bennem. 2 hétig tartott ez az idilli élet, mikor aztán Pörgő valamin bepöccent. Csak egy üzenetet írt, hogy soha többet nem akar velem beszélni, mert szarkavaró vagyok és mindent visszamondok a barátnőjének. Az tény, hogy beszéltem egy keveset a lánnyal a két hét folyamán, de itt essen le a két kezem a billentyűzet felett, ha valaha is szánt szándékkal ártani akartam volna az ő kapcsolatuknak. Hisz Söröscsajjal az egyetlen kapcsolatom Pörgő, és ha vele nem vagyok jóba akkor lejárni sem tudok hozzá.
Én sok mindent nem tudtam tenni, csak saját magamba emészteni a dolgot, mi az ami így feldühítette őt. Hiába olvastam át egymás után ötször, a beszélgetést amit a barátnőjével folytattam, nem találtam egy olyan részt sem, amiért megharagudhatott volna. Majd pár nap után feladtam, és megpróbáltam visszatérni a régi barátokhoz. Nem volt, elég az a tudat, "elég valószínű, hogy többet nem leszek Söröscsaj társaságába", még az itthoni helyzet is rátett egy lapáttal. Arra kellett eszmélnem, a régi összeszökött bandánk felbomlott. Lehet én indítottam el a láncreakciót, mikor inkább a kürti társaságot választottam helyettük, és ott töltöttem két hetet. Tudatában vagyok hogy egy lány se ér annyit, mint a legjobb barátaink, bla...bla. Igen én is ezt mondom álltalában mindenkinek aki tanáccsért fordul hozzám, de nekem Ő ér annyit, hogy párszor ne menjek ki a töbiekkel. Meggyanúsítottak, hogy én "leváltam" a bandától, pedig nem, de joguk lehet ezt feltételezni, hisz tény nem sokat voltam velük a két hét folyamán. Tyga és Rámszesz, is egy külön csapatot alkotnak már, igaz, ők most együtt járnak dolgozni részben köszönhető ennek is. Eronn, meg inkább keresett egy másik társaságot, és csak minket haggy ki belőle, ha ezt még szemtől szemben tagadja is. Nem hibáztatom emiatt, csajozni akar, menjen... de nem kéne elfelejtenie kik azok akik végig mellette álltak.
Tehát 3 felé bomlott a csapat. Én is kerestem új társaságot, ne egyedül unatkozzak itthon a sarokban és szomorkodjak.
- Szerelmi bánatra legjobb gyógymód az alkohol. - Szokták mondani. Ezzel nem is akarok vitatkozni. Ugyanis június második felében szinte csak az alkoholnak éltem. Buli, és részegség mindennap. Volt olyan esténk, 36 liter boroskolát fogyasztottunk el, amit osszunk el 7-8 főre. Szépen kiütött minket, az volt a szerencse Csöpiéknél aludhattunk, mert üres volt a ház egy hétig. Reggel 9-kor már Pál-ék keltettek minket, újabb 12 liter boroskolával. Délelőtt 10 órakor, már forgott a világ velem, és este megint buli. Ez ment két héten át folyamatosan. Elértem vele azt amit akartam. Már-már kezdtem nem minden percben rá gondolni, sőt volt hogy egy napig nem jutott az eszembe.
Egészen ma reggelig. Az este folyamán ugyanis vele álmodtam. Nem szoktak rémálmaim lenni, vagyis mint a legtöbb embernek, hogy felriadnak az éjszaka közepén és csorog róluk a víz. Na ilyen velem még nem volt. Szoktam rosszat álmodni, de arról tudom hogy álom, és hiába rossz attól én élvezni szoktam, mert megdobja az adrenalin szintem. De viszont ilyen érzést, még egy álom se hozott ki belőlem. Nem tudom felidézni pontosan miről is szólt, de azt tudom, ő szerepelt benne, meg az, hogy elkell felejtenem. Na ezek után felkelve hihetetlenül rossz érzés tört rám. Szószerint nyílalt a szívem, és egész nap azon rágódtam miért történik ez, mikor már szinte nem is gondoltam rá. Most hirtelen megint elhatalmasodott az érzés felettem.
Kimentem a tóra volt osztálytársaimék is lejöttek, de még ők sem tudtak rávenni, hogy a vízbe merészkedjek. Csak azon járt az eszem, mit tehetnék amitől jobb lenne. Mély elmerülésemet saját gondolataimban, egy sms szakította meg. Az ügyfélszolgálat küldött üzenetet, miszerint visszakapcsolták a kártyámat.
Ez egy kicsit elterelte a gondolataimat, ugyanis több mint két hónapon keresztül le volt tiltva a kártyám. Nem telt el még két óra sem, és máris csörög a telefonom, ami számomra érthetetlen, ugyanis rajtunk kívül, (akik kint voltak a tón) senki nem tudhatta, hogy visszakapcsolták a számomat. Ránézek a kijelzőre, és nem akartam elhinni amit ott láttam. Pörgő hív.
/-Ilyenkor? -Hogyan? -Honnan? -Miért pont most ?
kérdések tömkelege halmozódott fel bennem.
Összeszedtem bátorságomat, majd felvettem neki a telefont. Nem értettem miért, de úgy beszélt velem mintha semmi sem történt volna. Majd elmesélte, hogy amikor azt írta (nem akar velem többet beszélni) nagyon mérges volt, de ma lejön elmond mindent és megbeszélünk mindent./
Ezzel helyreáll, az egyetlen kapcsolatom Söröscsajjal, ami azt is jelentheti , hogy minden ismét a régi lesz. Először viszont várjuk ki az estét, kiderül Pörgővel mire jutunk. Veszteni ugyanis már nem veszíthetek semmit.
Erre mondja nekem azt valaki, hogy puszta véletlen. Pont mikor róla álmodok, s kétségbe esés szélén állva, pontosan időzít pörgő, úgy hogy fogalma sem lehetett arról, hogy már el tud érni. Mindennemű békítő szándékaimat félredobva, ő keres meg engem és pont ma. Szkeptikus szemmel nézve, elég hihetetlennek tűnik a dolog.
/Lehet, hogy mindenki a saját sorsát irányítja, de biztos hogy valaki vagy valami még erősebben irányítja azt./